Megszólalt Székely László az Országos Kardiológiai Intézetben uralkodó állapotokról (+videó)

Székely László elbocsátása először állt kamerák elé. A szívsebész az ATV Heti Napló című műsorának azt mondta, a betegek miatt vállalta az interjút.

Nem szabad parkoltatni őket, halogatni az esedékes műtéteket és utólag őt hibáztatni az esetleges következményekért. – mondta.

A kérdésre, hogy pontosan hány, sürgős beavatkozásra váró betegről van szó, Székely László úgy válaszolt: legalább két beteg esetében nagyon sürgős lenne a beavatkozás.

A vele szemben lezajlott vizsgálat nyomán kitört politikai viharral kapcsolatban azt mondta: nem szeretne politikus lenni, nincs politikai motivációja. Úgy fogalmazott: azért a közösségért teszi, amit tesz, amelynek az eltávolítása előtt maga is része volt.

Az általa vezetett osztályon nem csupán szakmai szempontból igyekeztek a maximumot adni, de abban is, hogy emberségesen kezelték a betegeket. Székely László szerint az ott dolgozók egy jól működő ellátó egység részesei voltak, és büszkék voltak erre.

Szerinte formai hibát követett el márciusban, amikor idegen orvos segítséget kért egy műtét során. Hozzátette: ők egy egyszakmás intézmény, így a műtét során fellépő komplikációk miatt kívülről kellett orvost hívni.

Méghozzá – mondta Székely László – nem egy, hanem három orvost: egy plasztikai sebészt, egy mellkassebészt és egy tüdőgyógyászt. A vizsgálat során csak az elsőből lett probléma, a másik két orvos behívása nem zavart senkit – tette hozzá Székely László.

Azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyek szerint a márciusi műtét körülményei a hálapénz miatt alakultak úgy, ahogy, Székely László azt mondta: a hálapénz egy létező jelenség, nem akar álszent lenni. Ám a hálapénz és a plasztikai sebész behívása között nem volt összefüggés.

A baj az volt, hogy a szilikon bekerült a vérkeringésbe, és ha nem távolítja el, a páciens életveszélybe került volna.

Székely vallott a közte és Andréka Péter közti konfliktusról is, ami abból adódott, hogy

megfelelő körülményeket akart a munkájához, a megbízott főigazgató pedig ellehetetlenítette a szívsebészeti főosztályt munkáját.

Távozásának következményeivel kapcsolatban Székely megjegyezte: érdemes lenne megvizsgálni azokat a szövődményeket, amelyek azóta léptek fel, hogy ő eljött az intézetből.

A teljes interjú itt tekinthető meg:

ÉLŐ: Székely László exkluzív interjú

ÉLŐ: Székely László szívsebész első televíziós interjúja a kirúgása óta

Közzétette: atv.hu – 2018. október 14., vasárnap

.

Valódi Hírek