Szokatlan akcióval tiltakoztak a hajléktalanság büntetése ellen a Blaha Lujza téren (+fotók)

Hétfőn lép életbe Orbánék új törvénye, ez ellen tiltakoztak.

Október 15-én lép életbe a kormány új törvénye, amely szerint szabálysértést követ el az, aki életvitelszerűen közterületen tartózkodik. Értsd: hajléktalan.

A hetedik alaptörvény-módosítás értelmében

2018. október 15-étől tilos lesz közterületen életvitelszerűen tartózkodni.

Az előterjesztés értelmében szabálysértést követ el az életvitelszerűen közterületen tartózkodó ember, aki a felszólítás ellenére az “életvitelszerű tartózkodásnak helyszínét nem hagyja el”.

Az új intézkedési eljárás keretében a rendőr háromszor felszólítja a hajléktalant a közterület elhagyására. Aki ennek negyedik alkalommal sem tesz eleget, az ellen szabálysértési eljárás indul.

A szabálysértés miatt közérdekű munka szabható ki, de ha az elkövető ennek elvégzését nem vállalja, akkor elzárással is sújtható.

A hétfőn életbe lépő törvény miatt most civil aktivisták látványos demonstrációt tartottak a budapesti Blaha Lujza téren.

A körülbelül 20-25 résztvevő kartonlapokra fekve foglalta el a tér jelentős részét, a járókelők csak rajtuk átlépve, vagy őket kikerülve tudtak továbbhaladni.

fotó: Vörös Anna

fotó: Vörös Anna

Az interaktív élménnyel a Blahán járók empátiáját szerették volna erősíteni.

A téren elhelyezett, hajléktalansággal kapcsolatos ismeretterjesztő információkat tartalmazó táblákkal pedig tájékoztatni őket a hajléktalan embereket érintő problémákról.

fotó: Vörös Anna

Az egyik ilyen tábla szerint

  • 30 ezer hajléktalan emberre 10 ezer téli férőhely van a menhelyeken,
  • 2017 októbere és 2018 március között 120 ember fagyott meg, ebből 74-en a saját otthonukban, amit nem tudtak fűteni.
  • 2-3 millió magyar lakhatása veszélyeztetett, 2018 májusa és júniusa között 1350 embert lakoltattak ki. Ez naponta 22 családot jelent.
  • Mindeközben pedig 477 ezer lakás áll üresen, ebből 10 ezer önkormányzati tulajdonban van.

(via mérce.hu)

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

 

Valódi Hírek