Az ATV elkezdte Puzsér kampányát, az LMP-s megmondóember 20 percet kapott főműsoridőben

Az Ungár Péter-közeli médiaprimadonna csütörtökön bement az ATV-be és elmondta, mire számíthat tőle Budapest főpolgármesterként.

Az Egyenes Beszéd Kontra című műsorban Puzsér Róbert elmondta: azért indul a főpolgármesteri székért, mert itt született, itt él, és mert

jelenleg nem lát koncepciót.

Az a baj, hogy abból neki sincs túl vaskos. A műsor szerkesztői hosszú percekig próbálják belőle kiszedni, mi is a programja.

A küzdelem végén annyi derül ki, hogy “élhetőbbé, zölddé, sétálhatóvá kívánja tenni” a fővárost. Ja, és ugyanezt óhajtja az összes kerület számára. Mindenhová “egy kis autómentes belvárost” képzel.

Kiderült az is, hogy van már sajtósa is, aki állítása szerint ingyen dolgozik neki, de marketingest nem akar.

“Fehér alapon, fekete betűkkel” tervez kampányolni az óriásplakátjain. És ehhez a pénzt közösségi finanszírozásból óhajtja előteremteni.

Amikor Rónai Egon tovább feszegette, hogy mégis mivel akarja megszólítani a budapestieket, az LMP jelöltje úgy felelt:

“Miért kéne nekem meggyőznöm a szavazókat?”

A teljes beszélgetés megtekinthető itt:

ÉLŐ: Puzsér Róbert az Egyenes beszédben

ÉLŐ: Puzsér Róbert beszél a főpolgármester-jelölti indulásáról

Közzétette: atv.hu – 2018. október 11., csütörtök

.