Erdogan lábai előtt csúszott-mászott Orbán, és a török hódoltságot méltatta Gül Baba türbéjének átadóján (+videó)

Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan kedden délután közösen adták át Gül Baba felújított türbéjét a Rózsadombon.

Orbán nagy tisztelettel beszélt a török hódoltság időszakáról, amelyet a két nemzet közös dicsőségeként állított be.

„Gül Baba azon daliás korszak szülötte volt, amikor >>nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak<<, a váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet, és arra figyelmeztet, hogy ma is ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk”

– mondta Orbán Viktor a közmédia Híradója szerint.

Orbán beszélt a Buda cseles elfoglalásában részt vevő harcos szerzetesről is, aki a város török bevétele után közvetlenül elhunyt, és maga Szulejmán szultán kísérte el végső nyughelyére, amely azóta a térség egyik legfontosabb muszlim zarándokhelye.

„Budapestnek ezt a megkapó részét nem véletlenül hívják Rózsadombnak. A név már jó ideje Gül Babának és híres rózsáinak állít emléket. A szent életű dervis alakja ma is él a magyar nép emlékezetében, monda, operett, film is őrzi emlékét.”

– mondta a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor megköszönte Erdogan támogatását a 2,5 milliárd forintos felújításhoz, és kiemelte a restaurátorok és kertészek munkáját.

Erdogan úgy fogalmazott:

„a törökök és a magyarok együttműködése Gül Baba eszmei árnyékában ver gyökeret, a türbe pedig áldást és szerencsét hoz a magyar népnek, továbbá erősíti a két nép barátságát.”

A közmédia Híradóját ezen a linken nézheted meg.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek