A rendőrség megtiltotta a DK-nak, hogy a török diktátor érkezése ellen tüntessenek

Demokrácia, Fidesz-módra!

A Demokratikus Koalíció a napokban életbe lépett gyülekezési törvénynek megfelelően jó előre bejelentette a Rendőrségen, hogy az Ellenállás keretében tüntetni fog Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan török elnök találkozója ellen.

„Mivel információink szerint a kormány az MTA-ba is szervezett a török elnökkel egy látogatást, a DK az Akadémia épülete előtt akart tüntetni az illiberális diktátortalálkozó ellen.” – írják közleményükben Gyurcsányék.

A Rendőrség tegnap hivatalos határozatban tiltotta be a DK tüntetését. A magyarok gyülekezési jogát a Rendőrség az új gyülekezési törvény alapján tiltotta meg, miszerint “nemzetközileg védett személy érkezik”.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak és szimbolikus értékűnek tartja, hogy az Orbán-rendszer egy saját népét börtönbe záró illiberális diktátor nyugalma kedvéért korlátozza az európai magyarok jogait. Orbán megmutatja a példaképének, hogy ő is semmibe veszi állampolgárai jogait.

A DK szerint az európai magyarokat nem lehet elhallgattatni. Ha a gyülekezésünket korlátozzák, akkor máshogy fogjuk a két diktátor tudtára adni, hogy ellenséges területen, az Európai Unióban vannak – írja közleményében az ellenzéki párt.

Gyurcsány Ferenc később a rendőrségi határozatot is feltette a Facebookjára:

Íme a rendőrségi határozat arról, hogy az európai magyaroknak megtiltják, hogy tüntessenek az illiberális…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2018. október 7., vasárnap

.

Valódi Hírek