Orbánék az Isten pénzét is elverik a „tömeges migráció kezelésére”, pedig a kutya sem jön már

Vagyonokból megy a parasztvakítás, miközben nagyítóval sem lehet már migránst találni a közelben.

2017-ben a tervezett 100 millió forintnyi kiadás helyett 155,1 milliárd forintot tapsolt el a kormány a bevándorlás kezelésére.

A police.hu kimutatása szerint 2015-ben, a bevándorlási hullám csúcsán mintegy 391 ezren próbálták meg vagy lépték is át a magyar határt. A helyzet kezeléséhez 63,6 milliárd forintnyi kiadás volt szükséges.

2016-ban a korábbi létszámnak már csak a töredékét – 18 2017 főt – regisztrálták, a költségek ezzel szemben megugrottak, majdnem 140 milliárd forintra.

De még ez a 140 milliárd sem volt elég 2017-ben: több mint tízmilliárddal megemelkedett az összeg, a mindössze 1045 illegális bevándorló okozta „veszély” elhárítására.

Vagyis a 2015-ös bevándorlási hullámhoz képest

99,7 %-kal kevesebben jöttek, a kormánynak mégis sikerült 2,5-szer annyit költeni.

A migránsok egyébként a török-német megállapodásnak köszönhetően apadtak el, és nem Orbán nyúlfarknyi kerítése miatt.

Orbán Viktor újra és újra meghosszabbítja a válsághelyzetet, legutóbb szeptemberben, ismét fél évvel tolta ki a határidőt.

Összehasonlításképpen: ebből az összegből az összes magyar kórház adósságát – nagyjából 40 milliárd forint – háromszor ki lehetne fizetni és még felújításukra is maradna belőle.

(MFor nyomán)

Valódi Hírek