Pofátlanság: Hatalmas lelépőpénzeket kaptak a távozó miniszterek – Ennyit vágtak zsebre

Mert megérdemlik.

A hvg.hu szúrta ki a Kormány hivatalos weblapján, hogy fejenként

6.611.400 forintot

vehetett fel megbízása megszűnésekor Lázár János, Balog Zoltán és Simicskó István.

A hathavi illetménynek megfelelő összeget „munkaviszony megszűnésével kapcsolatos járandóság” címen kapták, emellé a ki nem vett szabadságuk időarányos részét is felvehették.

Egyébként további két távozó miniszter lelépőpénzét ugyan még nem frissítették a honlapon, de mivel ők is 1,1 millióért látták el feladatkörüket, nekik is 6,6 milliós végkielégítés járhat.

A hathavi illetmény törvény alapján jár azon állami vezetőknek, akik legalább három évig töltik be posztjukat. Emiatt furcsa, hogy Simicskó István, noha 2015 szeptemberében nevezték ki – tehát nem töltött el három évet miniszterként -, mégis hathavi illetményét kapta kézhez.

A magyarázat talán az lehet, hogy miniszteri kinevezése előtt már államtitkár volt, ami állami vezetőtisztségnek minősül.

Simicskó István és Hosszú Katinka

De van itt még valami: bár annak a politikai vezetőnek, aki a megbízatásának megszűnését követően újabb állami vezetői megbízatást kap, nem jár sem lelépti pénz, sem szabadságmegváltás – Simicskó István viszont annak ellenére felvehette ezt, hogy hazafias nevelésért felelős kormánybiztossá nevezték ki. Bármit is jelentsen ez a valóságban.

Ráadásul kormánybiztosként többet is keres, mint miniszterként. Mármint amennyit régen keresett miniszterként, mert ugye nyár elején szavazta meg a tisztelt Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely alapján a miniszteri fizetéseket akár a négyszeresére is emelheti, na ki? Orbán Viktor.

Simicskó István tehát a hathavi végkielégítése mellé jelenleg 1,29 millió forintot vihet haza.

Szegény Kósa „1300 milliárd” Lajos járt a legrosszabbul, ő szabadságmegváltással volt kénytelen elhagyni tárca nélküli miniszteri posztját.

De ne feledkezzünk el a kormány hű vagy kevésbé hű államtitkárairól sem. Csepreghy Nándor közel 3 millió forinttal csomagolt össze, és ugyanennyit kaphatott a többi távozó államtitkár.

A Kormány új katonái sokkal szerencsésebb helyzetben lesznek, ha legalább három évig helyt állnak: Bártfai-Mager Andrea és Süli János fizetése a már előbb említett törvénymódosítás miatt például ötmillió forintra emelkedett júliusban. Így az ő végkielégítésük 30 millió forint lehet majd.

Reméljük, a magániskolákat gond nélkül sikerül finanszírozni.

Valódi Hírek