„Láttunk már ilyen rohadt rendszereket, mind megbuktak!” – Felsült a Fidesz a Sargentini-vitanappal, az ellenzék elvitte a showt (+videó)

Szenvedélyből nem volt hiány a Sargentini-vitanapon az Országgyűlésben.

Mint megírtuk: az Európai Parlament kétharmados többséggel fogadta el Judith Sargentini jelentését, amely 12 pontban vizsgálta a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesülését hazánkban.

Magyarország az EU-hoz való csatlakozásával elismert bizonyos szerződésekben elfogadott értékeket, amelyeket most veszélyben érez az EU. Az ominózus jelentés azért készült, hogy kiderüljön, szükséges-e Magyarországot szankciókkal sújtani vagy nem.

Ezt forgatta ki a Fidesz és kezdett felépíteni Soros György után egy újabb rémképet a magyar társadalom számára.

Ennek egyik lépcsőfoka, hogy a kormánypárt „Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról” címmel terjesztett be határozati javaslatot.

Gulyás Gergely arról beszélt a vitaindítón, hogy

„Semmilyen európai parlamenti diktátum és vádirat nem tudja a magyar kormány arra késztetni, hogy bevándorláspolitikáján változtasson.”

Dömötör Csaba a Sargentini-jelentést „gyatra minőségű ideológiai vádiratnak” nevezte, amely valójában a „legdurvább támadás Magyarország önrendelkezése ellen”.

Egyébként a fideszes képviselők sem voltak kíváncsiak saját javaslatuk vitájára, a Ház kongott az ürességtől, mint ahogy azt már korábban bemutattuk:

Tojnak a Sargentini-vitára a fideszesek, kong az ürességtől a Parlament (+fotók)

A gyér létszám ellenére az ellenzéki képviselők kihasználták az alkalmat, hogy elmondhassák véleményüket, bár leszögezték, hogy a Fidesz ezzel a parlamenti vitával felfújja a Sargentini-jelentést, amely miatt egyébként Magyarország nem szenved automatikusan hátrányt semmilyen formában sem az EU-n belül, sem kívül.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és frakcióvezetője vehemensen reagált:

A fideszesek javaslata

„tartalmában hazug, szándékában aljas. (…) Láttunk ilyen rohadt rendszereket, mind megbuktak, önök is meg fognak bukni.”

A Fidesz szerinte „polgárháborús hangulatot szít az országban”, és hazaárulónak, kommunistának bélyegez mindenkit, aki nem ért vele egyet.


.

A DK EP-képviselői és Szanyi Tibor videóüzenetben reagáltak.

Az MSZP-s Ujhelyi István a felszólalásában hiányolta Orbán Viktort és Kövér Lászlót, ami szerinte azt jelenti: „önök is tudják, hogy öngólt rúgtak”. Ugyanis szerinte „a magyarok gyomra mindent nem vesz be”.

Szabó Tímea a Párbeszédtől: Ez a jelentés az Orbán-kormány munkájáról szól, nem Magyarországot ítélte el, és a felmérések szerint a magyarok többsége is megszavazta volna.

Szabó végigment a Sargentini-jelentés pontjain, amelyből csupán egy szól a migrációról. Vagyis hamisan állítja a Fidesz, hogy a jelentésnek a bevándorlási politika támadása a lényege.

Keresztes László Lóránt, LMP:

„egy nagyon komoly figyelemelterelés zajlik.”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője azt mondta:

„nem cáfolni kellene Sargentinit, hanem köszönetet mondani neki”

Közben Lydia Gall a Human Rights Watch nevű nemzetközi jogvédő szervezet jogásza az Euobserveren megjelent írásában arra kéri mások mellett Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét és az Európai Néppárt vezetőit, hogy ne hagyják válasz nélkül a Fidesz által terjesztett hazugságokat az európai parlamenti választások előtt:

„Nem szabad hagyni, hogy Orbán agresszív és eltorzított narratívája vita nélkül terjedhessen. Stratégiákat kell találni arra, hogyan beszélhetünk közvetlenül a magyarokhoz.”

A magyar kormány egy sablont követ:

háborút visel mindenki és minden olyan intézmény ellen,

amely nyugtalanságát fejezi ki az emberi jogok hanyatlása miatt, és pont a kritika lényegével nem foglalkozik – állítja a HRW kutatója.

Nem a ma tárgyalni kezdett határozati javaslat az egyetlen az ellenségképzés folyamatában: a kormány szeptember 19-én országos kampányt indított a Sargentini-jelentés ellen.

Ennek része egy drámai zenével aláfestett klip, amelyben azt állítják, hogy Magyarországot azért akarják elítélni és elhallgattatni, mert nem akar bevándorlóország lenni, és kerítéssel védi magát és Európát.

A hirdetéssel azóta tele van a köz- és a kormányközeli média, pedig az EP-választási kampány még a kanyarban sincs.

Íme:

Friss: Megjelent Orbánék első agymosó kisfilmje Sargentiniről – Mutatjuk!

 

Valódi Hírek