Kilépett az LMP-ből Szél Bernadett és Szabó Szabolcs

Cikkünk frissül!

Szél Bernadett kilép az LMP-ből: a pártból és annak parlamenti frakciójából is távozik – értesült az Index.

A párt korábbi társelnöke ezt hétfőn jelentette be.

Szél Bernadett későbbre ígért részletes magyarázatot a döntéséről.

Szél nem egyedül távozik: szintén kilép az LMP parlamenti frakciójából Szabó Szabolcs, aki áprilisban Csepelen nyert egyéni körzetben, majd belépett az Ungár-párt frakciójába.

Szabó Szabolcs

A két képviselő így függetlenként folytatja majd, az LMP frakciójának létszáma pedig

hat főre csökken,

hiszen Hadházy Ákos már korábban otthagyta őket.

Frissítés: Szél Bernadett a hivatalos Facebook-oldalán azt írja:

„A mai napon nehéz döntést hoztam meg. Kilépek az LMP-ből és az LMP parlamenti frakciójából.

Folytatom a küzdelmet a megújuló Magyarországért, mert továbbra is hiszek benne, hogy a jövő vagy zöld, vagy semmilyen.

A jövőben független képviselőként fogok dolgozni a Magyar Köztársaságért és a választókerületemért. Független leszek, de nem leszek egyedül.

A mai napon szintén kilép az LMP frakcióból Szabó Szabolcs, akivel a jövőben szoros munkakapcsolatban fogok együtt dolgozni, és reményeink szerint más képviselőkkel is sikerül hasonló kapcsolatot kialakítani.”

Valódi Hírek