Orbánt isteníti, az ellenzéket köpködi az MSZP volt győri alelnöke (+videó)

Szili Katalin után újabb szoci áruló fedte fel magát.

A napokban mutatkozott be az eddigi ismeretlenség után Németh Árpád, az MSZP győri szervezetének volt alelnöke, korábbi győri szocialista önkormányzati képviselő.

A politikus a héten körbehaknizta a fideszes szennymédiát, ahol a baloldalt leprázta: az ECHO TV-ben hétfőn arról beszélt, hogy

„Ujhelyi István és Szanyi Tibor bábok, akik nem tudják magukról, hogy a Soros-terv kiszolgálói.”

majd másnap a HírTV vendége volt, ahol a Sargentini-jelentés kapcsán arról beszélt:

„az MSZP-t túszul ejtő és romhalmazzá tevő globalista neoliberális elit Magyarországon egy jól látható módszerrel viszi végbe szándékait. Ebben fontos állomás a jelentés elfogadása, mely során dominóelvszerűen akarnak véghezvinni egy meghatározott forgatókönyvet.”


.

Németh szidta Gyurcsány Ferencet is, aki szerinte „azt állítja, hogy európai demokrata, de úgy viselkedik, mint egy dél-amerikai forradalmár”

A politikus a saját Facebook-oldalán is a Fideszt élteti és az ellenzéket szidja.

Németh Árpád saját bevallása szerint 1992 óta volt az MSZP tagja, ahonnan most kilépett, de egyenlőre nincsenek konkrét tervei, hogy hol és miként folytatja a politizálást.

NYF-kommentár: Nekünk azért van egy tippünk.

Valódi Hírek