Bejelentették: Vidéken folytatódik a DK tüntetéssorozata, megvan a pénteki helyszín

Gyurcsányék országossá akarják terjeszteni a tiltakozást.

„Magyarország nem egyenlő Budapesttel, és lássuk be, az ellenzéknek vidéken még nagyobb a feladata”

– így jelentette be ma este a DK szóvivője a Parlament melletti színpadon, hogy pártja országjárásra viszi a tüntetést.

A Demokratikus Koalíció sok vidéki szimpatizánsa jelezte, hogy nem tudják kifizetni a drága utazást Budapestre, ezért is döntöttek Gyurcsányék úgy, hogy a tiltakozással körbejárják az országot, és lelket öntenek a vidéki szimpatizánsaikba is.

„Ma éjjel ezt a színpadot szétszereljük és pénteken Szegeden szereljük össze! Az ellenállás a magyar nagyvárosokban, megyeszékhelyeken folytatódik, ennek első állomása most pénteken lesz Szegeden.”

– közölte Rónai Sándor.

Egy korábbi szegedi tüntetés / fotó: nol.hu

A pénteki esemény Facebook-oldalát itt találod, eszerint

a szegedi Klauzál téren 17:00 órakor

kezdődő tüntetésen felszólal Gyurcsány Ferenc,

továbbá Veres Dávid önkormányzati képviselő,

dr. Kaczúr Ágnes történész

és Dr. Donáth Ferenc, a Nagy Imre-per II. rendű vádlottjának a KGB fogságában született fia, a Nagy Imre Társaság budapesti elnöke is.

A szegedi tüntetés után újabb vidéki helyszínek következnek, amelyekről hamarosan tájékoztatást adnak.

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

 

Valódi Hírek