Molnár Csaba keményen visszaüzent Orbánnak: Mi vagyunk a hazafiak, ti a hazaárulók! (+videó)

Világos ellenzékiség, nem LMP-tempójú maszatolás.

A Demokratikus Koalíció szerint azok a hazafiak, akik megszavazták a Sargentini-jelentést, és az a hazaárulás, hogy Orbán Viktor az elmúlt nyolc évben ide juttatta Magyarországot – mondta Molnár Csaba, a DK európai képviselője pénteken.

Molnár Csaba hangsúlyozta: a DK büszke arra, hogy az Európai Parlamentben azok közé tartozott, akik kimondták az Orbán-rendszerről az igazságot.

Azok a hazafiak, akik megszavazták a Sargentini-jelentést, a leghazafiasabb tett volt megvédeni a magyar embereket és Magyarországot az Orbán-kormánytól!

– fogalmazott.

Közölte: aki ehhez csatlakozni akar, azt vasárnap délután 4 órára a budai Bem térre várják a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös tüntetésére. (a vasárnapi tüntetésről itt írtunk – a szerk.)

Molnár elmondta: a tüntetésen civilek vesznek részt, valamint azok a pártok, amelyek támogatták a Sargentini-jelentést, és mivel az LMP nem ezt tette, őket nem hívják.

Molnár Csaba a miniszterelnök reggeli rádióbeszédére úgy reagált: régen hallották Orbán Viktort ilyen megvertnek, szétesettnek és gyengének, a kormányfő ugyanis elszokott attól, hogy egy eredményt vagy szavazást nem tud megváltoztatni és utólag manipulálni.

Álmodozhat a miniszterelnök egy másik Európáról, és egy másik Európai Parlamentről, de ettől az még tény marad, hogy

Orbán Viktor Európa első olyan bukott miniszterelnöke, akiről kétharmaddal mondták ki, hogy semmibe veszi az európai értékeket,

saját népét és saját országában a demokráciát és a jogállamot” – fogalmazott Molnár Csaba.

Szerinte jól mutatja Orbán Viktor európai befolyásának teljes hiányát az a tény, hogy saját pártcsaládján belül nagyobb arányban fogadták el a jelentést, mint ahogyan azt egész Európai Parlamentben tették.

(Molnár Csaba korábbi cikkét Orbánról, a „politikai törpéről” itt találod.)

A DK alelnöke közölte: Orbán hiába próbál meg gyáván a magyar nemzet háta mögé bújni, és próbálja maga előtt pajzsként tolni a magyar népet, a Sargentini-jelentés nem Magyarországról, hanem az Orbán-kormányról szól. Megjegyezte: a dokumentumban 64 alkalommal szerepel a kormány szó.

Arra a kérdésre, hogy a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter álláspontja szerint a Lisszaboni szerződés kimondja, a tartózkodást is szavazatként kell számolni, ezért valójában nem fogadta el a jelentést az EP, Molnár Csaba úgy válaszolt: Gulyás Gergely „hazudik”, mert 1979 óta, amióta szavazások vannak az EP-ben, a rendszer változatlan, soha nem számolták be az eredménybe a tartózkodó szavazatokat.

Szerinte a Fidesz csak ócska, kamu kiskaput keres ebben az ügyben, és politikai számításból hazudik erről az embereknek.

Videó:


.

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek