Kipakolt Tátrai Miklós: „Volt rá igény, hogy Gyurcsány Ferenc gyanúsított legyen” (+videó)

Megszólalt a fideszes rezsim politikai áldozata.

Jövő tavasszal kerülhet leghamarabb feltételesen szabadlábra Tátrai Miklós, akit a sukorói koncepciós ügyben három év szabadságvesztésre ítélt a hatalom.

A vagyonkezelő korábbi vezérigazgatója a börtönből július elején került házi őrizetbe.

Tátrai külön engedéllyel mehetett el a Hír TV Egyenesen című műsorába, ahol arról beszélt, hogy szerinte nem volt tisztességes az ellene folyó eljárás, és az ügyészek a politika kérését teljesítették.

Az ügy jelenleg a strasbourgi bíróság előtt van, ahol leghamarabb 2019-ben születhet döntés arról, hogy jogszerű volt-e az eljárás.

„A politika indította el és rendelte meg a nyomozást, a bűncselekménnyel kapcsolatos egész eljárást. És nagyon erősen befolyásolta, legalábbis a kezdeti években a politika. Volt rá igény, hogy ebből ügy legyen, volt rá igény, hogy például Gyurcsány Ferenc gyanúsított legyen – vallotta Tátrai az adásban.

Videó:


.
Add tovább, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

Valódi Hírek