Bezuhant az ellenzék április óta, csak a DK tudott erősödni

Kiadta legfrissebb közvélemény-kutatási adatait a kevés hiteles intézetek egyike, a Závecz Research.

Szerdán közölte az Index a Závecz Research legújabb mérését a pártok támogatottságáról.

Eszerint a Fidesz minden botrány ellenére őrzi a masszív fölényét.

Az április óta eltelt időszak legnagyobb vesztese a Jobbik: a vezetői válsággal és pártszakadással is küszködő ellenzéki formáció a májusi 21 százalékról júliusra 13 százalékra gyengült a biztos pártválasztók körében.

Szintén lejtmenetben van az MSZP és az LMP: előbbi május óta 11-ről 10 százalékra, utóbbi 6 százalékról 5 százalékra gyengült, szintén a biztos pártválasztók körében.

Ami nem csoda, hiszen mindkét párt háza táján áll a bál: az MSZP-ben a Fidesszel mutyizó Puch László jobbkezének tartott Tóth Bertalan lett az elnök, aki első húzásaként kiadta az ukázt, hogy meg kell szavazni a képviselői fizetésemelést, ám végül ennek néhány szocialista képviselő ellent mondott, így az MSZP a teljes káosz képét mutatja a választók felé.

Az LMP-ben uralkodó tragikomikus állapotokról alaposan beszámoltunk az elmúlt hetekben: a pártból rövid időn belül távozott Mellár Tamás, Ábrahám Júlia, és Hadházy Ákos, majd felmondta a velük kötött megállapodást Gémesi György.

Schmuck Erzsébetről kiderült, hogy titokban Schmidt Máriával egyeztette a párt kampánystratégiáját, Ungár Péter pedig büszkén hencegett el egy sunyi csalással. Végül a párt etikai bizottsága 3 évre eltiltotta Szél Bernadettet minden párttisztség viselésétől, aki mindenezek ellenére társelnök maradhatott.

A Závecz felmérése szerint április óta egyedül a DK tudott erősödni az ellenzéki oldalon: ez az a párt, ahol nem pofoztak meg senkit és ahonnan nem zártak ki senkit. Júliusban 7 százalékra mérték a Gyurcsány Ferenc vezette formációt, amely a képviselői fizetésemelésre is egységesen nemmel szavazott.

További részletek az Index cikkében.