Kabaré az LMP-ben: Három évre eltiltották minden tisztségtől Szél Bernadettet

Nem akar véget érni a tragikomédia az LMP háza táján.

Az LMP etikai bizottsága három évre eltiltotta minden párttisztségtől Szél Bernadett társelnököt és Ungár Péter képviselőt, ennyi ideig kongresszusi küldöttek sem lehetnek – tudta meg a 24.hu.

A lap beszámolója szerint azért büntették a két politikust, mert az április 8-i választás előtt tárgyaltak a választókerületi visszalépésekről, azaz szervezték a koordinációt. (Amely végül nem is valósult meg, így az LMP jóvoltából csak Budapesten 5 nyerhető körzetet veszített el az ellenzék – a szerk.)

Ungár ezen kívül a Ron Werber szerződése körüli anomáliák miatt is felel.

Schmuck Erzsébet két éves eltiltást kapott.

Az ítélet nonszensz jellegét az adja, hogy bár Szélt három évre eltiltották a párttisztségektől, mégsem kell lemondania az elnöki posztról, azaz eltiltása ellenére viselhet párttisztséget – írja a 24.hu. (Nyugi, mi sem értjük – a szerk.)

A portál úgy értesült, az említett képviselőkön kívül az etikai bizottság büntette azokat LMP-politikusokat is, akik visszaléptek a választás előtt.

A Kunhalmi Ágnes körzetében visszalépő Kassai Dánielt kizártak a pártból. Az ő főbűne nem is a visszalépés volt, hanem az, hogy a párt szerint kiszivárogtatta azt a hangfelvételt, amelyen Hadházy Ákos és Sallai Róbert Benedek összecsapása hallható.

További elképesztő részletek a 24.hu cikkében.