Gyorshír: Szinte az összes képviselő megszavazta a saját fizetésemelését

Ma volt a végszavazás a botrányos törvénymódosításról.

Ezt gyorsan átverték: a múlt héten terjesztették be a módosító indítványt, ma pedig már meg is szavazták a Parlamentben a képviselők drasztikus fizetésemelését.

Ennek értelmében a parlamenti képviselők jelenlegi 748 ezer forintos alapbére 948 ezer forintra nő.

A frakcióvezetők ennek a dupláját, helyetteseik pedig több mint a másfélszeresét keresik majd.

A Parlament kedden 163 igen, 23 nem szavazattal és 1 tartózkodással szavazta meg a képviselői tiszteletdíjak emelkedését.

A fideszes képviselők mind igennel szavaztak.

Igennel szavazott a Jobbik összes jelenlévő képviselője.

Az MSZP nagy része szintén igennel szavazott, így például Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Molnár Zsolt, Varga László, Burány Sándor megszavazták maguknak a fizetésemelést.

Néhány MSZP-s nemmel szavazott vagy nem nyomott gombot.

Egységesen nemmel szavazott viszont a teljes DK és az LMP.

Szintén nemet nyomott Dúró Dóra és Hadházy Ákos független képviselők.

 

Valódi Hírek