Durva változás jön, ezután sokkal könnyebb lesz betiltani a tüntetéseket

Jön a feketeleves, meg kell akadályozni a tiltakozásokat.

Új gyülekezési törvényre tett javaslatot a kormány a Parlamentnek. A Trócsányi László igazságügyi miniszter által benyújtott jogszabály az 1989-es törvényt váltaná fel, október 1-jén léphet hatályba.

A legfontosabb változás, hogy a hatóság a bejelentés beérkezésétől számított 48 órán belül megtilthatja a gyűlést, ha megalapozottan feltehető, hogy az a közbiztonságot vagy a közrendet veszélyezteti, illetve „mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár”.

A közrendet veszélyezteti például az is, ha a felhívás, illetve a gyűlés alkalmas a bíróságok működésének megzavarására vagy a közlekedés rendjének sérelmével jár.

Mások jogainak és szabadságának sérelme különösen az, ha a felhívás, illetve a gyűlés alkalmas a magán- és családi élet védelméhez való jognak, mások otthonának, emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére vagy szabad mozgáshoz, tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogának korlátozására.

A jelenlegi szabályozás szerint a rendőrség csak akkor tilthatja meg előzetesen a gyülekezést, ha az a bíróság vagy a parlament működését veszélyezteti, illetve ha a közlekedést oly mértékben akadályozza, hogy az más útvonalon sem biztosítható.

Ha a gyülekezés bűncselekményt valósít meg, az jelenleg csak feloszlatási, nem előzetes tiltási ok. Az új szabályozás tehát jelentősen kitágítaná az előzetes tiltási okokat, ezzel korlátozná a gyülekezési jogot.

A TASZ a Facebookon reagált a javaslatra. Azt írják:

„a kormány a szabad gyülekezés feltételeinek jelentős szigorításával

a tiltakozás jogát veszi el mindannyiunktól.

Nincs olyan tüntetés, amely ne járna a közlekedés rendjének sérelmével, minden tüntetés alkalmas mások magánéletének, otthonának, szabad mozgáshoz való jogának korlátozására. Ezek majd mind megtilthatók lesznek.”

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek