Toroczkai megindította a hadjáratot a Jobbik ellen: Ellenpártot alapít Dúró Dórával

Szombaton elindult Ásotthalmon a Mi Hazánk Mozgalom, amely augusztus 20-án párttá alakul.

A Jobbikból kizárt ásotthalmi polgármester, Toroczkai László ma délutánra a falujába hívta az érdeklődőket, ahol bejelentette a Mi Hazánk Mozgalom megalakulását.

Azt mondta: a jövő hónapban társadalmi vitára bocsájtják a programot, majd augusztus 20-án mozgalomból párttá alakulnak.

Toroczkai az összegyűlt nagyjából ezer ember előtt azt mondta:

„Olyan Magyarországot szeretnénk, amely fehér szigetként megmarad akkor is, ha lesz Európai Unió, és akkor is,ha eltűnik”

Hozzátette:

„A kisfiú, az kisfiú. Ásotthalmon kitiltottuk az óvodából azokat, akik ennek az ellenkezőjét próbálnák tanítani. És reméljük, hogy nálunk nem épül mecset, mint Szabadkán.”

A gyűlésen Dúró Dóra bejelentette: nem adja vissza mandátumát a Jobbiknak, hanem független országgyűlési képviselőként folytatja.

Elhangzott, hogy a mozgalom 2,5 milliót forint adomány gyűjtött össze péntekig, ebből rendezték meg gyűlésüket.

Valódi Hírek