Szomorú hír érkezett: Üzletileg rossz évet zárt Kovács Ákos

Május 31-ig kell leadni a cégek tavalyi évre vonatkozó mérlegét és eredménykimutatását.

Kovács Ákos cégeinek adatai is megérkeztek: veszteséges lett mind az Andante Borpatika Kft., mind a Fehér Sólyom Bt. – szúrta ki a 24.hu.

Pedig egy évvel ezelőtt még arról számolt be a sajtó, hogy hosszú idő után nyereséget termelt a fideszes zenész étterem-borozója (ahol egyébként megalázó fizetéseket adtak a szakácsoknak – erről itt írtunk bővebben)

A 2017-es év viszont nem sikerült ilyen jól: 34,5 milliós mérlegfőösszeg és 49 millió forintos árbevétel mellett hárommilliós veszteséggel zárta az évet az Andante Borpatika.

A cég létszáma a legfrissebb adatok alapján 9 fő: Urbán Dezső mellett Tiffán Zsolt fideszes politikus is a társaság tagja. Osztalékot nem fizettek.

A zeneműkiadással és zenei produkciós tevékenységgel foglalkozó Fehér Sólyom Bt. árbevétele egyik évről a másikra ötödére: 313 millióról

60 millióra csökkent,

és 981 milliós mérlegfőösszeg mellett majdnem nullásan zárt: mínusz négyezer forint lett az eredménye. (Papíron…)

A kiegészítő mellékletből kiderül: a céghez két főt jelentettek be, akikre 2,9 millió forint bérköltséget számoltak el.

Kapcsolódó cikkeink:

Itt az árlista: Kiszivárgott a 60 legmenőbb magyar popsztár gázsija

Pofátlanság: Alamizsnáért dolgoznak a séfek Kovács Ákos luxuséttermében