Schmitt Pál lánya szervez luxusesküvőket az 1150 millió forint közpénzből felújított „oktatási központban”

Saját tulajdonukként kezelik az egész országot.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter személyes intézkedése nyomán

1,15 milliárd forint közpénzből

építették újjá a budai Klebelsberg Kastélyt, hogy „oktatási és kulturális központként” működhessen.

Ebből az lett, hogy a kastélyban egy magáncég szervez luxusesküvőket. A céget nem más vezeti, mint Schmitt Gréta, a volt köztársasági elnök lánya – derítette ki a hvg.hu csütörtökön.

Az épület a II. kerületi Templom utcában áll, kezelője pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Az 1,15 milliárdból végrehajtott felújítás olyan jól sikerült, hogy a kastélyt személyesen Orbán Viktor adta át, és itt tartotta első ülését a negyedik Orbán-kormány is.

Az eredetileg oktatás központnak renovált épület a honlapján már esküvőkre specializált szállodakomplexumként adja el magát, ahol „különleges helyszín, kastély környezet” várja az egymásnak örök hűséget fogadni szándékozó párokat.

Klebelsberg Kunó gróf és felesége, Botka Sarolta az 1920-as években élt ebben a házban, és eredetileg Varga miniszter „emlékhelynek” is szánta az épületet.

A HVG újságírója érdeklődő vendégnek adta ki magát, így bejuthatott az emlékházba is, ahol csak néhány bútor emlékeztet a korábbi kultuszminiszterre, de a a szállodaüzemeltetés ezeket is örömmel kipakolja, ha a vendégek azt kérik.

Az épületet az Optimum Füred Kft. üzemelteti, a szállodaigazgató pedig Schmitt Gréta, aki Schmitt Pál egykori köztársasági elnök lánya.

Varga Mihály és hivatala nem reagált a HVG kérdéseire, Schmitt Gréta pedig nem találta magát illetékesnek, hogy saját kinevezésének körülményeit kommentálja.

Valódi Hírek