40 embert kirúgnak a HírTV-től, ezek a műsorok szűnnek meg

A dolgozók nem értik: olcsó műsorok szűnnek meg, drágákat pedig indítanak.

A választások után jelentett be brutális leépítést a Simicska-médiabirodalom. Ennek jegyében a Lánchíd Rádiót és a Magyar Nemzetet megszüntették (bár Schmidt Mária milliárdos fia még érdeklődik az utóbbi iránt), a HírTV-nél pedig 10 százalékos leépítést jelentettek be, ami nagyjából 40 ember kirúgását jelenti.

A Kreatív című médiaipari szaklap úgy értesült: a Lapzárta és a Newsroom című hírháttér-műsorok biztosan meg fognak szűnni, míg a Főszerkesztők Klubja és a Csörte más formában fog tovább működni.

Úgy tudni, hogy ezzel párhuzamosan Kálmán Olga Egyenesen című műsora, valamint Csintalan Sándor betelefonálós műsora több adásidőt kap.

A lap által megkérdezett dolgozók furcsállták a leépítés módját: nem értik, hogy miért kellett alacsony költségvetésű műsorokat megszüntetni, miközben hétvégén elindult például egy „női Heti Hetes” Nem gyenge címmel, amelyet Teszári Nóra vezet, olyan vendégek közreműködésével, mint Karafiáth Orsolya, Makány Márta, Papp Réka Kinga vagy Lampé Ágnes. Ehhez a műsorhoz külön stúdiót is fel kellett építeni.

Az viszont már biztos, hogy D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztőtől és Szöllősi Györgyi műsorvezetőtől (a HírTV egyik legismertebb arcától) megvált a csatorna.

Frissítés 14.33 : Újabb nevek szivárogtak ki, akiket elbocsát a csatorna, bővebben itt:

Gyorshír: Kiszivárogtak újabb nevek, akiket elbocsát a HírTV

 

Valódi Hírek