17 éves magyar lánnyal jár Schumacher fia

A 16 éves David Schumacher szerelme nem más, mint a debreceni születésű Keszthelyi Vivien. Mint most kiderült, a két fiatal autóversenyző már hónapok óta egy párt alkot.

Ralf Schumacher fia, a család legifjabb versenyzője magára már csak “IV. Schumacherként” hivatkozik.

David nemrég debütált a német Formula 4-ben, ahol a legjobb újoncnak bizonyult: Oscherslebenben az ötödik helyet szerezte meg.

David Schumacher

Ide már magyar szerelme is vele tartott: Vivien 2014-ben kezdte a karrierjét a Swift Cup Europe-ban, idén pedig az Audi GT-sorozatban folytatja, ahol egy közel 500 lóerős autóban nyomja a gázt.

Keszthelyi Vivien (fotó:24.hu)

Sokat beszélgettek interneten keresztül, majd egyértelműen David kezdeményezett, ő hívta el randizni Vivient. Nagyon boldogok együtt, amikor csak tudnak, együtt vannak

– árulta el egy közös ismerős.

David már a családjának is bemutatta Vivient, jelezve, mennyire komolyak a szándékai.