Zajlik a fideszes csalás: Gőzerővel fuvarozzák az ukránokat a határ mellett

Már reggel hatkor fuvarozták a szavazókat az ukrán határ mellett fekvő Kispaládra. A település nemrég azért vonta magára a figyelmet, mert kiderült: a faluban vannak lakcímek, ahová akár 200 ukrán-magyar kettős állampolgár van bejelentve.

A helyiek elmondták, hasonló a helyzet a környékbeli településeken is: a postások óriási csomagokban hordják ki a hivatalos értesítőket, ám magukat a lakosokat sosem látni. Kispalád lakóinak száma az elmúlt hét évben 151 százalékkal nőtt, 536 főről 1347-re emelkedett – még a helyi ravatalozóba is vannak bejelentve lakosok.

Érdekes adat az is, hogy a faluban már reggel 10 előtt 10 százalékos volt a részvételi arány, az egész választókerületben a 11 órás mérés szerint már 25 százalék fölé emelkedett.

A település emellett az ország egyik leghosszabb szavazólistájával büszkélkedhet, mivel összesen 29 jelölt közül lehet választani.

A 444 beszámolt róla: a határátkelőnél egy ukrán rendszámú autóra lettek figyelmesek, ami egyenesen a kölcsei szavazóhelyiséghez tartott, majd a szavazást követően el is indult visszafelé.

Vasárnap egyébként 10 olyan ideiglenes határátkelő is nyitva tart a román-magyar határon, amelyek csak szombatonként használhatóak. Mivel a határon túliak levélben szavazhatnak, érthetetlen a rendkívüli megnyitás – csak akkor lenne indokolt, ha a kettős állampolgárnak magyar lakcíme is van, ebben az esetben egyéni választókerületi jelölte is szavazhat.

Minden jel arra utal: a kamucímosztás és a határmegnyitás célja, hogy a Fidesz az egyéni jelöltekre is bezsebelje a határon túli szavazatokat.

 

Valódi Hírek