Betelt a pohár: Kemény felszólítást küldött Orbánnak az ENSZ

Kiiratkozunk a civilizált világból, ha a narancsos bugrisok maradnak hatalmon.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága arra szólította fel Magyarországot, hogy lépjen fel a politikusi gyűlöletbeszéd ellen, ami főleg a kisebbségek, elsősorban romák és muszlimok ellen irányul – adta hírül az MTI.

A bizottság – nem meglepő módon – aggodalmát fejezte ki, hogy a gyűlöletbeszéd átjárja a politikai vitákat, és a kormány által pénzelt kampányokat is.

Szorgalmazzák, hogy a kormány utasítsa el a “Stop Soros” fantázianevű törvénytervezetet – ez ugyanis felhatalmazná a belügyminisztert, hogy betiltsa a menekülteket segítő civil szervezeteket.

Az ENSZ testülete kimondta: a menekültek tranzitzónába zárása határozatlan idejű fogvatartásnak minősül, ami nemzetközi egyezménybe ütközik. A menedékkérelmeket ehelyett egyenként kéne megvizsgálni.

A testület azt követően tette közzé állásfoglalását, hogy független szakértői megvizsgálták a polgári és politikai jogok érvényesülését Magyarországon.

(MTI)