Már a Fidesz-szavazók szerint is szétlopja az országot a Fidesz

Meglepő eredményre jutott a Republikon Intézet 24.hu megbízásából készített felmérése, amely azt vizsgálta, az egyes pártok szavazói hogyan vélekednek a korrupcióról.

Mint kiderült, nem csupán az ellenzék szimpatizánsai érzik tarthatatlannak a helyzetet:

a Fidesz-szavazók közel harmada szerint a korrupció már az ország működését veszélyezteti.

A fideszesek 32 százaléka látja úgy, hogy a kormány a pénzét a hozzá közel állók gazdagodására költi, 59 százalékuk pedig azzal is egyetért, hogy a korrupcióban érintettek érdemtelenül gazdagodtak meg.

A Fidesz támogatóinak

  • negyede szerint 2010 óta érzékelhetően romlott a helyzet,
  • 44 százalékuk szerint ha minden így meg tovább, komoly büntetéssel lehet számolni az Európai Unió részéről,
  • egyharmaduk úgy látja, ma Magyarországon fideszes kapcsolatok nélkül már nem is lehet sikeres vállalkozást indítani.

Forrás: Republikon Intézet/24.hu

Nem meglepő, hogy az ellenzéki pártok támogatói még ennél is sötétebben látják a helyzetet: a Jobbik, valamint a baloldali liberális pártok szavazóinak mintegy kétharmada tartja jelentős problémának a jelenlegi mértékű korrupciót.

Egy korábbi felmérés alapján a magyarok több mint fele szerint fenyegető mértékű a korrupció, 44 százalékuk pedig úgy találja, hogy a Fidesz kormányzása alatt jóval kirívóbbá vált, mint az azt megelőző időszakban.

Valódi Hírek