Ordenáré módon köpködte az ellenzéket Kövér „köteles” László

Fokozza a fideszes gyűlöletkampányt a házelnök.

Az egyik leggusztustalanabb fideszes bandatag a Magyar Időknek adott „interjút”.

A másként gondolkodóknak korábban kötelet és gerendát ajánlgató házelnök ebben arról beszélt: „az ellenzék (!) a legdurvább és legszínvonaltalanabb a rendszerváltás kezdete óta Magyarországon.”

„Csak az első világháborút megelőző és azt közvetlenül követő időszakban találunk ilyen intellektuálisan és morálisan semmirekellő társaságot, melléjük sorolva még a két háború közötti korszak nyilas ellenzékét”

– mondta Kövér, aki két sorral korábban még azon kesergett, hogy minden eddigi színvonalat alulmúl a kampány.

Elmondta, hogy

Vona Gáborra egy disznóól takarítását sem lehetne rábízni,

Gyurcsány pártja egy neobolsevista szekta,

az MSZP elveszítette az önbecsülését,

az LMP pedig nyolc éve keresi a mondanivalóját.

“Akkor is hazudnak, amikor levegőt vesznek” – tette hozzá.

Majd azt mondta: az igazi ellenfél nem a jelenlegi ellenzék, hanem az a gyűlölködő hangulatkeltés, amit “mondanivaló, valódi alternatíva híján művelnek”.

Mármint az ellenzék.

Valódi Hírek