Gyorshír: A DK visszalépteti a jelöltjét Szél Bernadett javára, Gyurcsány tárgyalni hívta az LMP-t és a Jobbikot

A DK elnöke két nagy bejelentést is tett a március 15-i tüntetésen.

„A szavak ideje lejárt!” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc az ellenzék Fővám téri tüntetésén. Gyurcsány közölte: a DK tiszta, mert távol tartották magukat a Fidesztől, és ez ad nekik erőt a győzelemhez.

A DK elnöke elmondta: tartozik a hazának, mert mélyről érkezett, ismeri a szegénységet, és nem felejtette el. Gyurcsány szerint a választóknak van okuk bízni a DK-ban, mert soha senki nem állt ki annyira a kormány ellen, mint ők.

Vállalva a hazaárulás vádját is, egyedül ők merik kimondani hogy „ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon”, és az előzetesben lévő Czeglédi Csaba üzenetét is tolmácsolta, amely szerint ő soha nem fog megtörni.

„Ha harc, hát legyen harc!” – mondta Gyurcsány, aki szerint az új kormány első intézkedései közt lesz csatlakozni az Európai Ügyészséghez, így Polt Péter legfőbb ügyésznek csak a tyúkperek maradnak.

Ám a két legnagyobb bejelentés ezután következett: Gyurcsány szerint minden választókerületben csak egy demokratikus jelölt állhat szemben a Fidesszel.

Az együttműködés nem lehetőség, hanem kötelesség, mert ez a népakarat. Nem érdekesek a régi sérelmek – mondta Gyurcsány, aki bejelentette, hogy

a DK egyoldalúan visszavonja jelöltjét, Tóth Zoltánt az LMP társelnöke, Szél Bernadett javára.

Gyurcsány közölte azt is: túl kell lépni eddigi álláspontjukon, és meg kell tenni azt, amit eddig soha, tárgyalni kell a Jobbikkal. Nem választási együttműködésről, hanem hogy a parlamentben hogyan törjék le együtt Orbán bűnös rendszerét.

A DK elnöke ezért vasárnap délután 17 órára tárgyalásra hívja az LMP és a Jobbik vezetőit: szerinte ez a legkevesebb, amit megkövetel Magyarország.

„Nem érdekelnek a fanyalgók és a kákán is csomót keresők!” – jelentette ki a DK elnöke.