Vizsgálják meg az összes olyan ukrán iratait, aki magyar nyugdíjat kap! – követeli a DK

A Demokratikus Koalíció arra kéri a belügyminisztert, hogy vizsgálják felül az összes olyan ukrán állampolgár dokumentumait, akik magyarországi nyugdíjat kapnak.

Vadai Ágnes a Magyar Nemzet keddi cikkére hivatkozott, amely szerint hamis okiratok megszerzésében segíthetett ukrán magánszemélyeket az a két kormányhivatali alkalmazott, akiket január 24-én vettek őrizetbe Hajdúdorogon, két másik magyarral együtt.

Az ügyben eljáró Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a lappal azt közölte: a négy embert hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás gyanúja miatt vették őrizetbe.

Vadai Ágnes azt mondta, ez az ügy is arra utal, hogy nem alaptalan a helyi szóbeszéd, miszerint egy kiterjedt bűnszervezetről van szó. Becslések alapján

26 ezerre rúg azoknak az ukrán állampolgároknak a száma,

akik fiktív magyarországi lakcímek alapján, sok esetben hamis munkáltatói igazolással, az ukrán nyugdíjak sokszorosát kapják – közölte.

Emellett a Fidesz bevezette az egyszerűsített honosítási eljárást, amivel tömegesen jutnak magyar állampolgársághoz olyan ukránok, akik hamis iratokkal igazolják, hogy magyar felmenőik voltak – mondta a DK alelnöke.

Emlékeztetett, hogy pártjuk országgyűlési határozati javaslatban akarta felkérni a kormányt és a legfőbb ügyészt, hogy tárják fel a visszaéléseket és tegyék meg a szükséges lépéseket, de beadványukat nem vették tárgysorozatba.

Egy kérdésre válaszolta nyomatékosította, az általa elmondottak nem a határon túli magyarokra vonatkoznak, hanem azokra az ukránokra, akik magyar felmenők, nyelvtudás és korábbi magyar lakhely nélkül jutottak magyar nyugdíjhoz.

Vadai Ágnest reagáltatták Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavaira is, amelyek szerint Magyarország előtörleszti a paksi beruházás finanszírozására eddig lehívott 78,2 millió eurót.

A DK elképesztőnek tartja, hogy kevéssel a választás előtt a kormány az adófizetők pénzéből odaad 24 milliárd forintot “Orbán tartótisztjének”, Vlagyimir Putyinnak – fogalmazott.

Amennyiben a Demokratikus Koalíció kerül kormányra, felmondja a paksi erőmű bővítéséről szóló szerződést, leállítja az építkezést és ehelyett az alternatív energiaforrások felhasználását támogatja majd – jelentette ki.

Valódi Hírek