Gyurcsányt hazugozta Szél Bernadett – válaszul a DK kemény dolgokkal szembesítette

Kósa Lajossal röhögcsél, Gyurcsányt köpködi, ki az?

Ahogy arról beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédében úgy vélekedett: az LMP éveken keresztül kisegítette a Fideszt különböző ügyekben.

Szél Bernadett erre kedden lehazugozta Gyurcsányt, mondván:

„Gyurcsány Ferenc épp úgy hazudik, ahogyan a Fidesz, egymásnak a két oldala, évtizedeken keresztül tartották fogva ezt az országot.”

Erre jött Gréczy Zsolt, a DK szóvivője, aki az alábbi tényekre emlékeztette a feledékeny LMP-társelnököt:

  • Ő volt az a pártvezető, aki 2016 nyarán együtt sorosozott Tusnádfürdőn Kósa Lajossal és Harrach Péterrel. (videó itt, ha lemaradtál!)
  • Az LMP volt az a párt, amely 2016 novemberében kétharmadot adott a Fidesznek, és megszavazta, hogy 2028-ig a Fidesz emberei alkossák az Alkotmánybíróságot.
  • „Tekintve, hogy az LMP most éppen Mellár Tamással szemben készül saját jelöltet indítani, arról sem tudunk megfeledkezni, hogy 2014-ben az LMP külön indulása az ellenzéknek 11 körzetbe került; 11 olyan körzetet nyert meg a Fidesz, ahol a demokratikus ellenzéki szavazók voltak többségben.”

“E tények rögzítése után szívesen vennénk, ha Szél Bernadett érdemben is reagálna és elmondaná, hogy miért lenne hazugság, hogy az LMP több kritikus ponton a Fidesz törekvéseit támogatta a demokratikus ellenzékkel szemben” – zárja közleményét a DK szóvivője.

Kapcsolódó:

Itt a videó: Röhögcsélve sorosozott Szél Bernadett Tusnádfürdőn

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!