Közösség elleni uszításért feljelentették Lázárt – vérig sértette a közmunkásokat (+videó!)

A minisztert a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket (MKTB) egyesület jelentette fel a botrányos szavai után.

Lázár János egy lakossági fórumon azt állította: az országban javul a közbiztonság, mert többen ülnek börtönben, és mert a közmunka mellett nincs idejük lopni az embereknek.


.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda ezután közleményt adott ki, amelyben úgy magyarázkodtak, hogy Lázár

„nem a tisztességesen dolgozó közmunkásokra gondolt, hanem azokra, akiket korábban a szocialista kormány belekényszerített a ‘megélhetési bűnözésbe’ és a segélyt bűncselekményekkel egészítették ki.”

Lázár szavai után a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket (MKTB) egyesület nyílt levelet küldött a miniszternek.

Ebben az áll: Lázár János „közel 200 ezer embert sértett meg a szavaival”.

Az egyesület elnöke, Komjáthi Imre közölte: követelik, hogy a miniszter tűnjön el a politikából, mondjon le a miniszterségről, kérjen bocsánatot.

Komjáthi hozzátette: feljelentést tesznek Lázár ellen közösség elleni uszításért.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek