Hirtelen két újabb politikus döntött úgy, hogy elindul Kecskeméten

Két expolitikus is reaktiválta magát a választások előtt.

Hétfőn jelentette be Vágó Gábor, hogy ő is elindul Kecskeméten, méghozzá az LMP színeiben.

Vágó 2014-ben egyszer már nagy csinnadrattával kilépett az LMP-ből, akkor azt nyilatkozta: „a pártlogika mentén való gondolkodásból” is kilépett.

Most valamiért mégis úgy érezte: rá kell indulnia a koordinált baloldali jelöltre, hogy tovább aprózódjanak az ellenzéki szavazatok, és biztosan a Fidesz legyen a befutó.

Szarvas Koppány és Vágó Gábor (fotók: a politikusok Facebook-oldalai)

Szintén hétfőn derült ki, hogy Szarvas Koppány Bendegúz is elindul a Kecskemét egy részét is magában foglaló Bács-Kiskun megye 2. számú választókörzetében.

Szarvas korábban a DK politikusa volt, ám miután tavaly – reményeivel ellentétben – nem választották meg DK elnökségi tagnak, kilépett a pártból, most a Momentumban politizál.

Szarvas Koppány az Azonnalinak úgy nyilatkozott: „Ha a Momentum vezetése úgy ítéli meg, hogy van méltó jelölt, akkor szívesen visszalépek. Ez nekem nem egóharc.”

Valódi Hírek