Pofon Orbánnak: Az ország 71 százalék ellenzi a határon túliak szavazati jogát

A Republikon Intézet felmérését a 24.hu közölte csütörtökön.

A DK október végén indított nagyszabású aláírásgyűjtést, hogy a határon túli magyarok ne szavazhassanak a magyarországi választásokon.

Gyurcsányék azzal érveltek az akciójuk mellett: Aki nem viseli a döntése következményét, az ne szóljon bele az itt élők sorsába.

Emlékezetes, a 2006-os kampányban maga Mikola István kotyogta ki (emlékeztető videó itt!), hogy a Fidesznek csak hatalmi céljai vannak határon túli magyarokkal: velük „20 évre bebetonozhatják” magukat.

A Republikon Intézet most felmérte, hogyan viszonyulnak a határon belül élők a kérdéshez:

eszerint a lakosság

71 százaléka ellenzi a határon túliak szavazójogát,

közülük 40 százalék ha tehetné, el is venné azt.

A külhoniak szavazójogával csak 21 százalék ért egyet, 8 százalék pedig nem tudja/nem válaszolt.

Mindeddig egyedül a DK állt bele a szavazójog megvonásának kérdésébe.

A többi ellenzéki párt maszatolt, sunyított, amiért elég csúnyán kiosztották őket a saját kommentelőik, erről itt készítettünk összeállítást:

Határon túliak szavazójoga: Dühösek az ellenzéki kommentelők, hogy behódolt Orbánnak az MSZP, az LMP és a Momentum

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

 

Valódi Hírek