Botrány: Az ellenzéket büntető ÁSZ-elnök jogosulatlanul vett fel 15 millió forint lakhatási támogatást

Ebben az egy nyomorúságos sztoriban minden benne van a mai Magyarországról!

A választások előtt turbófokozatra kapcsolt a fideszes rezsim. A Fidesz parlamenti gombnyomogatójából az Állami Számvevőszék elnöki székébe ültetett Domokos László elkezdett tízmilliós-százmilliós nagyságrendű bírságokat kiróni az ellenzéki pártokra.

Hétfőn a DK, kedden a Jobbik jelentette be, hogy nem hajlandóak fizetni a Fidesz-maffiának, és európai fórumokhoz fordulnak.

Domokos László

Ha lehet, még botrányosabbá teszi a történetet, hogy a „független” Számvevőszék elnöke, Domokos László még fideszes parlamenti képviselő korában (ez is milyen már!) összesen 15 millió forintot vett fel adómentesen lakhatása támogatására, majd a pénzt nem is lakásbérlésre költötte.

Domokos három parlamenti cikluson keresztül havi 115 ezer forint adómentes költségtérítést vett fel lakhatási támogatás címén, pedig vagyonbevallása szerint egy budapesti lakás tulajdonosa.

Itt az Index korabeli cikke, ebben Domokos maga is elismerte, hogy felvette a támogatást. Ezt azzal indokolta, hogy ugyan Budapesten van lakása, de választókörzetében, Szarvason nincs.

Ez tényszerűen igaz, csakhogy Szarvastól alig negyven kilométerre, Békéscsabán viszont lenne hol laknia, több ingatlana is van a városban és környékén.

Ráadásul saját bevallása szerint sem lakásbérlésre költötte az arra felvett összeget.

„Van költségem bőven, higgye el”

– indokolta a törvénysértést.

Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

Valódi Hírek