Meghalt Tőkéczki László

Életének 67. évében, hétfőn elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész – közölte a család a közmédiával.

Tőkéczki László 1951-ben született. A debreceni, majd a budapesti egyetemen történelem-német szakos tanári oklevelet szerzett. 1985-től az ELTE-n neveléstörténetet tanított. 1989 óta az ELTE Művelődéstörténeti tanszékének a docense.

1991 óta dolgozott a Hitel szerkesztőjeként, 1994-ben nevezték ki a Valóság főszerkesztőjének s társadalmi munkában részt vett a Protestáns Szemle szerkesztésében.

A Duna TV alapító kuratóriumának tagja volt, s ott a történelmi egyházakat is képviselte. 2002-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzőjének választották. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnöke volt.

2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét, majd 2017-ben a Széchenyi-díjat.

Gyakran szerepelt a HírTV, az EchoTV és a közmédia műsoraiban is.

Valódi Hírek