Izlandon mostantól ugyanannyit kell fizetni egy nőnek ugyanazért a munkáért, mint egy férfinak

Január elsejével hatályba lépett az a törvény Izlandon, amely szerint törvénysértő egy férfinak ugyanazért a munkáért több bért fizetni, mint egy nőnek. Izland lett az első ország, ami törvényileg ismeri el az egyenlő bérek elvét – számolt be róla a 444.hu.

Az új törvény értelmében a legalább 25 főt foglalkoztató vállatoknak és kormányzati ügynökségeknek rendelkezniük kell egy állami igazolással arról, hogy betartják az egyenlő bérszabályokat. Akik nem így járnak el, komoly büntetéssel számolhatnak.

Izland egyébként ezt leszámítva is élen jár a nemek közötti egyenlőtlenségek visszaszorításában: az izlandi parlamentben ülő képviselők majdnem 50 százaléka nő, ami az egyik legmagasabb arány a világon. (Magyarországon ez az arány 10 százalék.)

Az izlandi kormány célja, hogy 2020-ra teljesen felszámolják a nemek közötti bérkülönbséget.

illusztráció: izlandi nők

NYF-kommentár: Fontos megjegyzés, hogy a közhiedelemmel ellentétben a legnagyobb probléma nem is az, hogy a nők UGYANAZÉRT a munkáért kapnának kevesebbet, mint egy férfi. (hiszen a közszférában fix bértábla van, a versenyszférában pedig a cégek csökkenteni igyekeznek a kiadásaikat, tehát ugyanazért a munkáért hülyék lennének többet fizetni egy férfinak, mert akkor versenyhátrányba kerülnének a konkurenciával szemben).

A helyzet az, hogy a nők nagyobb arányban dolgoznak olyan munkakörökben, ahol ELEVE kevesebbet lehet keresni (férfinak és nőnek egyaránt), ezért a nők összesített átlagfizetése alacsonyabbra jön ki a statisztikában, mint a férfiaké. Ezen valóban üdvös lenne változtatni.