Két héten belül itt a harmadik mérés, ami szerint a DK megelőzte az MSZP-t

Év végére tovább gyengült a Jobbik, a baloldalon pedig folytatódott a hónapok óta tartó átrendeződés – derül ki a Nézőpont közvélemény-kutatásából, melyet az Inforádió honlapja közölt.

Úgy tűnik, Gyurcsányék igen nagyvonalú megállapodást kötöttek az egyéni kerületek 46-60 arányú felosztásával (az MSZP javára), ugyanis két héten belül megjelent a harmadik közvéleménykutatás, amely szerint a DK már megelőzi a szocialistákat.

Baloldalhoz és jobboldalhoz sorolt közvélemény-kutatók egyaránt ezt hozták ki decemberben.

Először az IDEA (bővebben itt), majd az Iránytű Intézet (bővebben itt), most pedig a Nézőpont mérte a DK-t az MSZP fölé.

A Nézőpont legfrissebb kutatásában:

a Fidesz 51 százalékon

a Jobbik 14 százalékon

a DK 9 százalékon

az LMP 9 százalékon

az MSZP 8 százalékon

a Momentum pedig 3 százalékon

áll a biztos pártválasztók körében.

A többiek jóformán csak az ATV és a HírTV stúdióiban léteznek, a hús-vér valóságban nem nagyon.

 

Valódi Hírek