A CBA-vezérnek se kell több tojáslikőrt inni: Badauf László szerint sportközpontokat kéne berendezni a Tesco-áruházak helyén

Baldauf László interjút adott arról, hogy tulajdonképpen most akkor miért is és kinek adja el Kasszás Erzsi munkahelyét.

A Lidl az egyik legdinamikusabban fejlődő, jól szervezett diszkontlánc, és a következő 20-25 évben ez a vállalat még Magyarországon lesz, míg más kereskedelmi cégek kivonulhatnak hazánkból – mondta Baldauf a Magyar Időknek.

A CBA alapítója szerint globálisan megváltozott a kiskereskedelem szerkezete, mert átalakultak a vásárlási szokások, manapság a diszkontok a legnépszerűbbek a középosztály körében.

Baldauf egyébként tökéletesen egyetért azzal a szándékkal, hogy a hazai tulajdont kell növelni a kereskedelmi szektorban. Tippje szerint a Tesco lesz az, aki a legnagyobb piaci szereplők közül jövőre elhagyhatja az országot.

Úgy véli, 100 Tesco-egységből negyven-ötven lehet érdekes, de ezeket is teljesen át kéne alakítani.

“A többi ingatlant sport- vagy közösségi célokra hasznosíthatnák, vagy a mostanában reneszánszukat élő, fedett termelői pia­cokat lehetne kialakítani, ahol frissen készült ételek is kaphatók.”

Baldauf szerint viszont a 2100 üzletből álló CBA túl erős ahhoz, hogy eltűnjön a piacról. Zárásként pedig biztos, ami biztos – nagyon életszerűen – hozzátette:

Hajrá, Magyarország! Hajrá, Orbán Viktor!