„Nincs olyan állapotban a magyar társadalom, hogy érdemes lenne bármire biztatni” – Kiábrándult az adólázadó Szentesi Kálmán

Szentesi Kálmán még az éve elején tűnt fel a hírekben azzal, hogy megírta a NAV-nak: visszakéri a pénzét az államtól, mert nem arra fordítják, amire kellene.

Szentesi akcióját hatalmas érdeklődés kísérte, rengetegen egyetértettek a kezdeményezésével. Nem mellesleg a NAV büntetést is szabott ki rá (olvasd el korábbi cikkünket Szentesi kezdeményezéséről)

Az “adólázadó” most a HVG Portré rovatának adott interjúban mondta el, már nem biztatna senkit, hogy kövesse a példáját.

Nem csak azért tartózkodna ettől, hogy ne vádolják hatósági rendelkezés elleni uszítással. Hanem azért is, mert már úgy látja:

„Nincs olyan állapotban a magyar társadalom, hogy érdemes lenne bármire biztatni. Alapvető gond van azzal, ahogyan az emberek nagy része a saját szerepét képzeli a felelős állam kialakításában.

Segítene a tisztánlátásban, ha mindenki megkapná a bruttó fizetését, mint az USA-ban, aztán neki kellene kiszámolnia és elutalnia a fizetendő sarcot.

Akkor többen feltennék a kérdést: hova tűnt, amit beadtam a közösbe, mire fordították?”

Az is baj szerinte, hogy az emberek nincsenek tisztában az elsíbolt közpénzek mennyiségével. Az ő 408 ezer forintos büntetése még értelmezhető szám volt a nagy többségnek is, de Mészáros Lőrinc milliárdos gazdagodása már felfoghatatlan.

Szentesi azt is elmondta: ő maga semmiképp sem lenne NAV-elnök, és egy párt megkeresésére sem mondott igent.