Villámhír: Gyurcsány pártja beelőzte az MSZP-t, a Jobbik visszaesett

Meglepő eredmények szerepelnek a legfrissebb közvélemény-kutatásban.

Az IDEA Intézet számai alapján novemberben tovább nőtt a kormánypártok támogatottsága, míg a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik jelentős veszteséget könyvelhetett el – közölte az atv.hu.

A portálon közzétett felmérés eredménye szerint a Demokratikus Koalíció beelőzte az MSZP-t, miután a szocialisták támogatottsága hónapról-hónapra csökkent.

Gyurcsány Ferenc pártját a teljes népesség 7, a biztos szavazó pártválasztók 11 százaléka támogatja.

A biztos szavazó pártválasztók 10 százaléka sorakozik fel az MSZP mögött, mely novemberben a teljes népesség 6 százalékának támogatását tudhatta magáénak.


A Jobbik jelentős veszteséget könyvelhet el: a teljes lakosságot illetően az októberi 13 százalékhoz képest novemberben 11 százalékon állt, míg a biztos szavazó pártválasztóknak az októberi 18 százaléka után, novemberben 15 százaléka támogatta.

Az LMP-t a teljes népesség 5 százaléka támogatja, a biztos szavazó pártválasztók esetében az októberi nyolchoz képest novemberben 7 százalék.

Az adatfelvétel idején még fennálló Együtt-Párbeszéd választási szövetséget novemberben is a biztos szavazó pártválasztók 5 százaléka támogatta, a Momentumot az októberi 4 százalékhoz képest novemberben 2 százalék, és a párt a teljes népességet illetően is visszaesett az októberi 3 százalékról 1 százalékra.

Az egyéb pártot választók aránya 8 százalék, míg a pártot nem választóké 26 százalék.