Nem hiszed el, milyen ocsmány módon becsapták Orbánék az egészségügyi dolgozókat a 12 százalékos „béremeléssel”

Most kaptak először fizetést azóta az egészségügyi dolgozók, hogy megtörtént a kormány által beharangozott „12 százalékos béremelés”. Sokan meglepődtek.

Az egészségügyi dolgozók jelentős része csak papíron kapta meg az ígért béremelést, ugyanis korábban az egészségügyben bevezettek egy garantált bérminimumot.

Ekkor tényleg több pénzt vihettek haza, mert olyan alacsony volt a fizetésük, hogy pusztán azzal, hogy a fizetésüket a szakmunkások bérminimumához igazították, már többet kerestek. Ez egy szakképesítéssel dolgozónak 161 ezer forint – írja a 444.hu.

Viszont itt van egy trükk, ugyanis nem egyszerűen felemelték az illetményüket, hanem kiegészítést kaptak, amivel kipótolták az illetményük és a fizetésüket meghaladó garantált bérminimum közötti rést.

fotó: 444.hu

Az ennél is nagyobb trükk az, hogy kormány által most bejelentett 12 százalékos béremelésnél emelték ugyan az illetményeket, de ez sok esetben még így sem éri el a bérminimumot.

Így aztán annyi történik, hogy az állam továbbra is kipótolja az illetményeket, csak most már kisebb mértékben, mint eddig.

Tehát azok az egészségügyi dolgozók, akiknek a fizetése még így sem éri el a bérminimumot, pont ugyanannyit visznek haza decemberben is, mint novemberben.

Egy 444-nek megszólaló műtőssegéd szerint az emberek azt gondolják, hogy a kormány rendezte az egészségügyben dolgozók fizetését, mit panaszkodnak ezek után. Neki volt olyan kollégája, aki 40 év munka után kapott most végül 7000 forintos fizetésemelést. 20 éves munkával viszont maradt a 161 ezer forint.

Volt már, aki megunta, a Praktikerben eladóként többet keres, mint az egészségügyben korábban mindenféle ügyeleti kiegészítésekkel.

A kormány egyébként további emelést ígért jövő novembertől. A portálnak nyilatkozó műtőssegéd fizetése még akkor sem lesz annyi, hogy többet vigyen majd haza. Mert a bérminimum még mindig az illetménye felett lesz, csak papíron átrendezik a pénzét.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

Valódi Hírek