Meg kell vonni a jogtalan ukrán nyugdíjakat! – követeli a DK

A Demokratikus Koalíció kormányra kerülve fel fogja mondani azt az egyezményt, amelynek alapján ukrán állampolgárok jogtalanul juthatnak magyar nyugdíjhoz, a csalás útján szerzett járandóságokat visszaveszi, az érintetteket pedig felelősségre vonja – közölte a párt alelnöke.

Vadai Ágnes kedden elmondta: évről évre egyre több ukrán jelentkezik magyar nyugdíjért.

Ezt még az 1962. évi, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti szociális megállapodásról szóló egyezmény alapján tehetik meg; az ukránnál lényegesen magasabb magyar nyugdíjhoz semmi más nem kell, csak egy állandó magyar lakcím, a határ menti falvakba való fiktív bejelentkezési lehetőséget pedig már interneten is kínálnak negyvenezer forintért – közölte a képviselő.

Azt mondta, az ukrán határ menti településeken az elmúlt hat évben megkétszereződött, megháromszorozódott a bejelentett lakosok száma. 2010-ig ezer alatt volt a magyar nyugdíjat igénylő ukrán állampolgárok száma, az utolsó ismert, 2015-ös információk már mintegy 2200 főről szólnak – emelte ki. Vadai Ágnes hozzátette: él a gyanúperrel, hogy ez az adat mára már tízezer fölé nőhetett.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke

Aki pedig igazán nagyot akar “kaszálni”, az hamis iratokat is szerez egy jól fizetett ukrajnai állásról, amelynek alapján akár háromszázezer forintnyi magyar járandóságra is jogosult lehet – fogalmazott.

Az egyezmény felmondását már a Bajnai-kormány előkészítette, az Orbán-kormánynak csak az okmányokat kellett volna kicserélnie, de ezt nem tette meg. Ehelyett arra hivatkoznak, hogy az ukrán fél halasztja a tárgyalásokat – mondta a politikus.

Magyarország bármilyen jogi lépést megtehet az ellen, ami az érdekeit sérti – felelte arra a felvetésre, hogy egyoldalúan fel lehet-e mondani az egyezményt.

Valódi Hírek