Jeszenszky Géza beolvasott a diktátorokhoz dörgölőző Orbánnak (+videó)

A volt külügyminiszter az ATV tegnap esti műsorának vendége volt.

Jeszenszky Géza elmondta: nem érti Orbánék nagy kelet-imádatát.

“Az, hogy a Keletnek áll a csillag, Keleté a jövő, még ha így lenne, akkor sem örülnék, én nyugati vagyok, európai vagyok, én Európának drukkolok.”

Elmondta: a Kínához dörgölőzést és a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítését sem érti, pláne, hogy utóbbit a magyar állam fizeti, ráadásul hitelből. A déli kereskedőházak bezárásáról pedig azt mondta, már maga az ötlet is nevetséges volt.

Azt is kijelentette ugyanakkor, “vannak dolgok, amikről nem kell beszélni”, ilyen például új kedvenc gazdasági partnerünk sajátos hozzáállása az emberi jogokhoz. Ő maga úgy véli,

„Kína sajnos javíthatatlan az emberi jogok tekintetében”.

Itt a teljes videó:

Jeszenszky Géza nemrégiben saját fiával is komolyan vitatkozott, Jeszenszky Zsolt (DJ Jeszy) ugyanis vérfideszes baromságokat terjeszt.