„Nem vagyunk tolvaj nemzet!” – Több tízezren tüntetnek a korrupció ellen Romániában

Ismét utcára vonult több tízezer ember vasárnap este Románia nagyvárosaiban a kormány által tervezett igazságügyi reform, valamint az adótörvény módosítása ellen tiltakozva.

A tüntetők létszáma országszerte meghaladta a 40 ezret, Bukarestben legalább 20 ezren tüntettek.

Legutóbb november 5-én vonultak utcára nagy létszámban szintén az igazságügyi reformtervezet ellen.

A tüntetők attól tartanak, hogy a kormánypárt politikai befolyás alá vonja az igazságszolgáltatást, hogy a korrupcióval gyanúsított vezetőik megússzák a felelősségre vonást.

A vasárnap esti megmozdulást a nagy szakszervezeti tömörülések is támogatták. Ők ellenzik, hogy a kormány az alkalmazottakra akarja hárítani teljes mértékben a társadalombiztosítási járulékokat.

Tüntetések voltak Kolozsváron, Jászvásáron (Iasi), Konstancán, Nagyszebenben és Craiován is. Nagyszebenben mintegy 7 ezren, Brassóban 5 ezren tüntettek.

A bukaresti tiltakozó akció a kormány épülete előtt kezdődött, onnan a tömeg a parlamenthez vonult, de az alkotmánybíróságnál és az igazságügyi minisztériumnál is tiltakoztak. A román média szerint a mostani akcióban többen vettek részt, mint november 5-én.

A politikusok közül Dacian Ciolos volt miniszterelnököt lehetett látni a tömegben. A mostani tüntetésnek is az egyik fő jelszava az volt, hogy

„Nem vagyunk tolvaj nemzet!”,

a szervezők ezzel a felhívással hirdették meg a megmozdulást.

(MTI)

Valódi Hírek