A Viszkis nagyon bepöccent Tvrtko-ra: „Évek óta revansot akartam venni rajta”

Ambrus Attila régóta készült az összecsapásra a műsorvezetővel.

Mi is közzétettük azt a videót (kattints ide a felvételért!), ahol Vujity Tvrtko és a Viszkis egymásnak esnek. Ambrus most elmondta a Borsnak, régóta érlelődött ez a párbaj.

„Évekkel ezelőtt a börtönben láttam a tévéműsorait, amikben ő próbált velem szemben erkölcsi magaslatokból beszélni. Néhányszor csúnyán belém állt, úgy minősített, hogy én nem tudtam neki válaszolni” – mondta az egykori bankrabló.

A Viszkis azt is elmondta, sokszor gondolkozott, hogy tudna elégtételt venni:

„Eredetileg le akartam szedni a sapkáját, de egy ügyvéd felvilágosított, hogy ez is büntetőjogi kategóriába esik”

– mondta a lapnak.

Ambrus Attila úgy véli, „a műsorvezető álságos dumákkal próbálja eladnia az embereknek a sz*ros történeteit”. De a legjobban az verte ki nála a biztosítékot, amikor a műsorvezető a felvezetőjében azt mondta, hogy Ambrus másoknak, többek között neki is ellopta a pénztárcáját.

„A szememben ő egy hiteltelen senki, nem adok egy évet, és innen is kirúgják, ahogy Amerikából is hazatántorgott.” – jelentette ki Ambrus.”

Valódi Hírek