Szívmelengető: Fél évig ingyen ehet egy budapesti hajléktalan – jótevője állja a számlát

Döbbenetes történetet osztott meg a Facebookon Alexandra, a Lipóti pékség és bisztró dolgozója: egy nagylelkű vendég akkora összeget bízott rájuk, amiből fél évig minden nap náluk lakhat jól egy hajléktalan férfi.

Az adakozó törzsvendég nem kevesebb, mint 110 ezer forintot hagyott ott a pékségben, hogy abból egy utcán élő embertársunk minden nap megebédelhessen.

“őszintén szólva féltem igent mondani. Az egy dolog, hogy kimész az utcára és kaját adsz a rászorulóknak, de az azért kicsit más, hogy a bisztrótokban látod vendégül.”

– kezdte írását a lány, majd azzal folytatta, végül mégis beadták a derekukat:

“elsőre kicsit idegenkedtünk a dologtól, de szerencsére nagyon gyorsan átgondoltuk és igent mondtunk! Nem bántuk meg!”

Alexandra posztjából kiderült azt is, ki és miért érdemelte ki a jótékony juttatást:

“Ma már ismerjük a bácsit is: Sándornak hívják, sofőr volt, de 13 éve elvesztette az állását, amikor meghalt a főnöke. Azóta az utcán él. Voltak mélyrepülései, de három éve nem iszik. Naponta jár közzuhanyzókba. Teljesen tiszta, ápolt, tök normálisan lehet vele beszélgetni. És október vége óta nálunk eszik minden nap.”

Forrás: Facebook

A lányt különösen megérintette, hogy a jótevő a nyilvánosság bevonása nélkül, merő önzetlenségből adakozott, nem azért, hogy bárki elismerését kiváltsa ezzel a tettével. Posztjában hozzátette azt is, sok helyen elkelne még az ilyen segítség:

“Biztos van egy csomó Sándor bácsihoz hasonló ember Budapesten, aki igyekszik rendbe hozni az életét, csak segítségre szorul. És neki jól esik az, hogy valaki támogatja. És tudom, hogy fontos neki az a kis dolog is, amit mi adunk, hogy nem az utcán kap ételt, hanem a bisztróban, ahol úgy érezheti, hogy ő is rendes tagja a közösségnek, hogy befogadják és emberként tekintenek rá.”

NYF-kommentár: Oszd meg cikkünket, hátha Rogán meg Németh Szilárd is kedvet kap, és kifizeti egy nyomorgó embertársunk fél évi étkezését előre!