Deutsch Tamás felkarolta az e-sportot, a kormány rögtön bele is tol kétmilliárd forintot

Az e-sportról széles körben Magyarországon eddig jóformán azt se tudták, micsoda. Most viszont alaposan kitömik pénzzel.

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg először a hír, amely szerint Magyarországot e-sport nagyhatalommá szeretné tenni a kormány – írja a hvg.hu.

“a magyarországi elektronikus sport sportágként történő elismerése, illetve az e-sport-világ támogatása, továbbá a visegrádi együttműködés elmélyítése érdekében a kormány egyetért a visegrádi négyek országai közötti e-sport bajnokság és konferencia megrendezésével.”

A jeles feladat irányítója pedig nem más, mint Deutsch Tamás.

Ami külön vicces a történetben, hogy először még egy reálisnak látszó összeget írt a határozat, közel 2 millió forintot. Ezt követte a helyesbítés, amely már megközelítőleg 2 milliárdról szólt.

Az e-sport egyébként – a látszattal ellentétben – keményebb kihívás, mint ülni a gép előtt és nyomkodni a gombokat.

Az e-sportolók legjobbjai ma már professzionális szinten űzik ezt, ugyanúgy edzenek, mint mondjuk a teniszezők vagy a Forma–1 pilótái, egyre többen már meg is élnek ebből, szigorú szabály- és keretrendszer mellett rendezik versenyeiket és tízezrek szurkolnak a helyszínen, milliók pedig a képernyők előtt.

Egy magyar e-sport csapat bemutatkozása:

Ennek ellenére viszont joggal merül fel a kérdés, hogy miért is kell kétmilliárdot beleölni egy ilyen tevékenységbe. Igaz, Magyarországon, ahol a stadionok is közpénzből épülnek, ez annyira nem is meglepő.

A hvg.hu megkérdezte Dénes Ferenc sportközgazdászt: mit gondol a kétmilliárdos állami támogatásról. A szakember azzal kezdte: mivel még nem ismertek a támogatás részletei, nehéz bármit is mondani. A kétmilliárdos támogatás „hihetetlen nagy összeg”, még úgy is, hogy az e-sport Nyugat-Európában most trendnek számít.

Dénes Ferenc azt is kijelentette, szólnak racionális érvek az e-sport felfuttatása mellett (ilyen például az oktatásban betöltött jótékony szerepe.) Ám ha csak a szórakozást látjuk benne és azt támogatjuk, az nem indokolt.