Brutális támadás a Groupama Arénában: Ájulásig rugdosták ellenfelüket a fradisták (+videó)

Szombat este nagyon eldurvult a balhé a Groupama Arénánál.

Két tábor esett egymásnak az Aréna előterében: a vénaszkennert elfogadó szurkolói csapat kemény magja (az úgynevezett Halhatatlanok bandája) verekedett össze az ellenőrzést eddig elutasító régi Fradi-tábor tagjaival.

A Magyar Nemzet azt írja, a balhét egy korábbi vezérszurkoló, a Bonyha becenevű P. Dávid kezdte, aki két embert megszúrt. Őt ezután eszméletlenre verte egy harmincfős, maszkos csapat; jelenleg kórházban kezelik.

A verekedés után két embert vettek őrizetbe, azt egyelőre nem tudni, melyik táborhoz tartoznak. A Fradi sem ússza meg büntetés nélkül: 3 millió forint büntetésre számíthat, továbbá a szövetség elrendelte a Groupama Aréna B1, B2, B3 és C1 szektorának három soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésen való lezárását.

Kérdés persze, hogyan juthatott be az ellenőrzés ellenére kés az Arénába. A Fradi biztonsági szolgálata hétfőn kiadott közleménye szerint az a magyarázat. hogy

„egy kést akár a farpofa közé elrejtve is behozhat bárki, vagy a cipőjében, kabátba varrva”.

Ugyanakkor a magyarázat ennél egyszerűbbnek tűnik. A Zoom.hu egy felvételen szúrta ki, hogy a Bonyha becenevű szurkoló és néhány társa nem a beléptetőkapun jutott be a stadionba, hanem az úgynevezett problémakapun át, ahol nincs kártyaellenőrzés, és lehet, hogy biztonsági átvizsgálás sem volt.

Valódi Hírek