Amíg a magyarok az X-Faktort nézték, addig Romániában tízezrek tüntettek a korrupció ellen

Vasárnap este Bukarestben tizenötezren, Románia és Európa-szerte pedig mintegy ötvenezren tüntettek a korrupció ellen.

A „Nem akarunk tolvaj nemzet lenni” jelszóval internetes fórumokon meghirdetett tüntetés szervezői a román kormány törvénytervezete ellen tiltakoznak, amely politikai befolyás alá vonná az igazságszolgáltatást és meggátolná a korrupt politikusok elszámoltatását.

A PSD-ALDE koalíció kedden terjesztette a román parlament elé a törvénymódosító szóló javaslatát: ez egyebek mellett korlátozná az államfő szerepét az ügyészségi vezetők kinevezésénél, és kivonná a szakma ellenőrzése alól azt az Igazságszolgáltatási Felügyeletet, amely felelősségre vonhatja a bírákat és ügyészeket.

Bukarestben a kormánypalota előtti téren több ezer tüntető gyűlt össze, majd a parlament felé indult. Mire a törvényhozás épülete elé ért a tömeg, létszáma meghaladta a tízezret.

Az emberek az „Igazságot, nem korrupciót!”, „Gyertek velünk, titeket is meglopnak!” jelszavakat skandálták, közben „Takarítsuk el a tolvajlást Romániából!”, „Független igazságszolgáltatást!” feliratú táblákat emeltek a magasba.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson: csak kitartással lehet eredményt elérni!

Valódi Hírek