Az Orbán-família kedvenc arab üzlettársa megbukott a terrorátvilágításon

Kockázatokat tárt fel a Terrorelhárítási Központ, amikor ellenőrizte Jordánia tiszteletbeli konzuljának hátterét.

Zaid Naffa, Orbán Viktorral köztudottan jó kapcsolatot ápoló tiszteletbeli konzul segítette a körözés alatt álló szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon magyarországi beutazását. Mint az most kiderült, Naffa is szeretett volna magyar állampogárságot, így a magyar hatóságok átvilágították. Naffa viszont ezen megbukott – írja az Index.

fotó: MTI/Kollányi Péter

Pharaon honosítási kérelme meglehetősen hiányos. Erre Demeter Márta, korábban MSZP-s, jelenleg az LMP soraiban ülő képviselő hívta fel a figyelmet, ő ugyanis betekintést nyerhetett az ügy aktáiba. A kérelemből nem derült ki, hogy a magyarul egyébként nem beszélő Pharaon miért akar magyar állampolgárságot, de még arra sem vette a fáradtságot, hogy fényképet csatoljon.

Nem csak Pharaon igényelt állampolgárságot, vele együtt kilenc külföldi adott be kérelmet, köztük vendéglátója, Zaid Naffa is. Ráadásul mindegyikük a jordániai tiszteletbeli konzulátusként is működő Béla király út 2 B/C-t adta meg címként kérelmében.

Ez tehát azt jelenti, hogy Naffán keresztül csoportosan igényeltek külföldiek magyar állampolgárságot, ő viszont a TEK átvilágításán megbukott. Naffát 2016-ban kétszer is lefotózták, amint Orbán vejével, Tiborcz Istvánnal és Pharaon jordán ügyvédjével kávézik a Gresham palota teraszán.

Valódi Hírek