A Jobbik zseniális húzással bizonyítaná be, hogy ócska agymosás a fideszes sorosozás

Végre egy ötletes lépés az ellenzéki párttól!

A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt, hogy így derítsék ki, valóban létezik-e a Soros-terv.

A feljelentést a fideszes politikusok közelmúltbeli kijelentései alapján állították össze – jelentette be Mirkóczki Ádám a párt szóvivője.

Mirkóczki azt mondta:

amennyiben a rendőrség mégsem rendeli el a nyomozást, a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek is papírja lesz arról, hogy amit tesznek, az egy hatalmas agymosás, egy hatalmas hazugság.

A Papp Károly országos rendőrfőkapitánynak címzett feljelentést alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete, alkotmányos rend elleni szervezkedés, rombolás, hazaárulás és lázadás miatt tették.

Az indoklásban hivatkoznak Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkárra, idézik Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját, Halász Jánost, a Fidesz frakciószóvivőjét, Németh Szilárdot, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnökét, Aradszki András energiaügyi államtitkárt, Budai Gyula fideszes képviselőt, Kovács Zoltán kormányszóvivőt, valamint Fodor Csabát, a fideszes Nézőpont Intézet ügyvezetőjét.

A Jobbik szóvivője visszakérdezett, hogy a kormány miért nem beszél például Merkel-tervről, amikor Angela Merkel német kancellár vagy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sokkal “meredekebb” igényeket, illetve cselekvési pontokat fogalmaztak meg. Ezzel együtt ezek is csak nyilatkozatok és nem tervek – emelte ki Mirkóczki Ádám.


.
Oszd meg cikkünket, hogy sokakhoz eljusson!